Könyvtárunk 2025. május 31-től az év végéig értékmegőrzési és felújítási munkálatok miatt zárva tart. Kérjük, látogatás előtt tájékozódjanak az aktuális nyitvatartásainkról.
A kert, különösen is a monostor kertje a bencés hagyományban a gyógyulás, a csend és az Istennel való találkozás helye. Szent Márton monostorában a Főapátság és a világ határán, érintkezési felületén helyezkedik el az arborétum és a gyógynövénykert.
Megvalósult az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával.


Az Arborétum nem csupán az elmélkedés, a tudományos kutatások, a szükséges növények termesztésének és a távoli tájakról származó növényritkaságok bemutatásának helyszíne, hanem a szerzetesek kikapcsolódására is szolgált.
A szellemi munka mellett tudatos és a mindennapokban megélt gyakorlat volt a testmozgás. Már a 17. század végéről van arra adat, hogy a szerzetesek szívesen tekéztek. Az úgynevezett „páterkuglizót” a bencéseknek építették. A szükséges felszereléseket a pálya szélén álló hatszögletű házikóban, a Barokk pavilonban tárolták. Az építmény előtti sétány egykor a kuglipályának adott helyet. 19. század végi fotókon rendszeresen látni itt habitusban (szerzetesi ruhában) kuglizó szerzeteseket.






Az Arborétumban található kis tó nem természetes képződmény: a domboldalban korábban megépített, majd később tönkrement úszómedence helyén hozták létre. Jelentősége a méretéhez képest mégis számottevő: a környék madarainak fontos ivóhelye, bizonyos fajok számára szaporodó és áttelelő élettér is egyben.
A Pannonhalmi-dombság vizes élőhelyekben alapvetően szegény. A dombvonulatok közt húzódó patakok mentén csak duzzasztással alakultak ki halászati célú, vagy malmok hajtását biztosító vízállások. Az elmúlt évtizedekben az Arborétumban található kis tó körül az ornitológiai kutatásokkal mintegy 140 madárfaj jelenlétét sikerült bizonyítani. Napjainkban is folyik madármegfigyelés és több tematikus foglalkozás szakemberek bevonásával. A vizes-mocsaras környezet számos ritka, esetenként védett növény élőhelye.
A grotta az olasz barlang szóból ered, faragatlan kövekből épült, mesterséges sziklabarlang. Az Arborétumban található két grotta egyben spirituális helyszín is. Az egyik a bencés rend alapítója, az 5–6. század fordulóján élt Szent Benedek tiszteletére épült.
A rendalapító barlangját felkeresők közbenjárását kérhetik, forrást és ihletet meríthetnek életéből, példájából. A másik a Szűz Mária-grotta. Ezt felkeresve kérhetjük az Istenszülő közbenjárását életünkre. A két pihenő ma is hívogató hely a szerzetesek, a lelkigyakorlatok résztvevői és minden elcsendesedésre vágyó látogató számára.






A labirintus a világ egyik legősibb szimbóluma. A Föld minden táján maradtak fenn különböző korokból származó nyomai. Egyes labirintusrituálék a halálhoz és az újjászületéshez kötődnek, máshol a termékenységi rítusok részét képezik.
A keresztény kultúrában az ösvény elsősorban az üdvözüléshez vezető út szimbóluma lett. A zarándokok bűneik feloldozásáért esdekelve járták végig a katedrálisok kövezetén ábrázolt útvonalát. Az Arborétumban található, egy bejárattal és középponttal rendelkező labirintus a leghosszabb úton vezeti végig az útrakelőt. A bevezető út állandó ki-be lüktetése, a középpont megtapasztalása, a középpontban kialakított határozott irányváltás, majd a kivezető út ismételt lüktetése a labirintust belső, beavatási útvonallá teszi. Lehet a találkozás útja önmagunkkal, tévedéseinkkel, halálunkkal és újjászületésünkkel, a megbocsátással és az újrakezdés lehetőségével.
Learn about the Arboretum in greater depth through our publications!




A Főapátság előzetes bejelentkezéssel szeretettel lát szervezett csoportokat, akik az apátsági tárlatvezetés mellett többek közül alábbi programjaink közül választhatnak: